Megint állunk, vazze!

Nyájas ügyfél bekapcsolja a laptopot, mert dolgozna ezt-azt a szájbertérben, kicsit matat az asztalon, amíg Windows összeáll,  mint buktatészta,  aztán öt perc múlva arra eszmél, hogy Észak-Korea van, azaz a világháló távoli és elérhetetlen opció, kapitalista ármány, kiirtandó csökevény.

Áll a net, mint magyar szövetségi kapitány 8-1-nél, modem jobban diszkózik,  akár John Travolta fénykorában, vagyis fennforgás van. Szolgáltató egyre jobban MÁV-nak képzeli magát,  kegyet gyakorol a népnek,  hogy a pórok örvendjenek, ha felkúszhatnak a webre,  ha pedig nem, akkor kussoljanak.

Rózsa Sándor ilyen helyzetben összevonná markáns homloka alatt a szemöldökét, aztán fellovagolna a fényes központba, ott mindenkit valagba rugdosna, a nagyon hülyéket még pofán is verdesné,  de ugyebár kulturáltak vagyunk, betartjuk a szabályokat, nem csörtetünk be a táltossal sehova, hanem tájékozódunk.

Nagyjából fölöslegesen,  mert ha ez megáll, akkor kurvára meg van megállva, mondaná Kaszás főtörzs  megboldogult ifjúkorunkból, amikor  megpillantotta a román nehézipar Volvóját, a Dac nevű teherjárművet, amely éppen végzetesen belecuppant a bakonyi dagonyába.

Mindenesetre ügyfél előszedi mobilnetet (a székelyek, amikor még fura államberendezésből kifolyólag Daciával jártak, mindig volt náluk szerszámos táska back up-nak), na szóval,  ember készül, mert  már tudja, mire számítson.

Kertek alatt felmegy a netre, és mit lát, fél ország szentségel, hogy nem tud leszbi pornót, receptet, jutubot,  emilt és hasonlókat nézni. A problémát nehezíti, hogy hétvége  készülődik, multinál ilyenkor megáll az élet, gyakornokot benn felejtik hétfőig, hadd szívja a való világot,  a többiek pedig elszélednek, mert hosszú volt a hét és nyomták a melót ezerrel.

Mindenesetre szóvivő még közli, hogy csapataink harcban állnak, a népek pedig ordítanak, mint fába szorult féreg, hogy hol a net, tök jó móka,  de annak nem annyira, aki ezen dolgozna.

Így telik a péntek,  a szombat,  na akkor szolgálató posztol kettőt,  hogy hiba felszámolva, Harry Potter meg ingyen lesz, de népek immár kórusban tutulnak, hogy lapátok kaszát, rohadtul nincsen semmi rendben,  Pottert meg erősen és jól toljátok fel a különböző csatornákba.

És ekkor jön a fordulat, a megoldás. A nép kezébe veszi az irányítást,  előbányássza az alternatív megoldást, leírja, kiposztolja, hogy a multinál megy a töketlenkedés,  addig népfrontilag miként lehet netet csiholni a beállt trutymóból.

Azt mondom, akkor már ne álljunk meg félúton:  foglaljuk el a céget, menedzsmentet eresszük szélnek, mert látszik,  nagyon magas nekik hogyan kell tolni egy átlagos szolgálatást 2013-ban.  Aztán együtt csak elműködtetjük, mindenki hozzáteszi magáét, ha baj van, összerakjuk a megoldást.

A végén meg lesz szőlő, lágy kenyér, osztalék, és talán még net is.

Románia –Magyarország 1-2

Mostan lemegyek az eocén szénrétegek alá, kommunikációs szaktanácsadóba és közlöm, hogy nem kaptunk ki Bukarestben – ott fenn az eredmény, annyi az.

Egyrészt az előmeccset megnyertük, faszán meghajigáltuk műrattan ülőgarinúrákkal a rohamrendőröket, mert az olyan vitézi tett és negyven kávéházat visszafoglaltunk. Másrészt a magyar zászló helyett a szlovákot mutogatta a román televízió (ami alapköcsögség, de ha mi takarunk, vágunk ki, akkor közszolgálat), vagyis Románia – Szlovákia 3-0, ezt beszívták a tótok.

Azonfelül birodalmi léptékben nem is történt nemzetközi találkozó, mindössze Havasalföld játszott Felvidékkel, ez amolyan tartományi meccs, nem számít be sehova. Különben is, az UEFA-val és s FIFA-val is harcban állunk, hamarosan lelökjük magunkról a rabigát, és hamarosan  olyan vb-t rendezünk, amin csak mi indulunk, 32 csapattal. Ha ennek ellenére  ezüstérmesek leszünk, na akkor Csányi meg Egervári takarodjon, az előbbi parizert gyártani, a másik meg fejlődésdinamikát oktatni.

Továbbá szeretnék rámutatni és hetvenszer aláhúzni, hogy valamilyen Marica lőtte az első gólt, akiről köztudott, hogy grófnő, amit az is alátámaszt, nincsen csapata, mivel senki nem mer a szabályok ellenére nőket alkalmazni, így aztán már meg is óvtuk a találkozót, 3-0  lesz ide, góllövők: Habony Á. (2), Havasi 1. De nézzük tovább, mert nem kell nekünk zöld asztal, amúgy is mi győztünk

Mert a második gólszerző, a  Pintili meg eleve magyar, Pintér Sándor kisebbik unokaöccse, azért a kicsinyítő képző, vagyis a szünetben már 0-1 volt ide, mert csak látszólag sújtotta rossz kapuba labdát. A nézők meg hülyék, azért örvendeztek, Pintilire mi adtuk a sárga mezt, hogy megtévessze az ellenséget, át is vertük őket izomból.

Ami második félidőt illeti, összesen 6.436.321 néző tekintette meg a meccset a tévében, ami az új szabályok szerint, amelyeket ma délben fogad el a rendkívüli sürgősséggel összehívott parlament már fél gól, meg rúgtunk egy szögletet is, az pedig az alkotmányba rögzítetten szintén fél gól. Tehát simán megvan az egy, vagyis 0-2-nél, a 88. percben hiába vágtak egyet a románok, a végeredmény 1-2. Lehetne mondjuk 1-3 is, de mi úriemberek vagyunk, hiába vezette be pénteken 19:59-kor a nemzetközi szövetség, hogy a futball verbális és a pontozásos sportág, ragaszkodtunk a ma délben általunk meghozott régi szabályokhoz.

Aki ezt nem hiszi, az  köcsög, hazaáruló, FIFA-bérenc, beállt a Magyarországot minden fronton atomvakondokként aláásó sötét erők táborába, uszít, nem ismeri el eredményeinket és sikereinket, vagyis mondjon le. Ha pedig akad olyan médium, amelyik ezzel ellentétes hírt, meg tabellát közöl, annak főszerkesztője egy budai étterem férfi mosdójában ukrán kompresszoros futballpumpával lesz seggbe meg boldoggá téve.

Update 1.: A nép is velünk van: „Szégyen, az biztos. Ezért kellenek a stadionok làtod. Ezért kell UJ focistàkat nevelni. Ezek még qurcsànyiak. (Jobb ha tudod, még Romàniàban is több stadion van, mint itthon!)” – idézet OV Facebook-oldalról, a minek ilyen futballhoz ennyi stadion hozzászólásra válaszul.

Karneváli Sajnálatos Események: az ultrabénaság tipikus esete

A Karneváli Sajnálatos Események (KSE) című hírdömpinghez lenne némi megjegyzésem. Kábé három napja rúgózik a komplett magyar média a történéssoron, amin gyakorlatilag csak az csodálkozik, akinek lila-zöld fingja sincsen a sajtóról és annak működéséről, főleg nem az augusztus végi hírhiányos időszakban.

Szóval, ilyen orbitális, galaktikus méretű kommunikációs bénázást ember nem látott még, amit sikerült szervezői oldalról összegenerálni. Ha jól értettem, akkor az történt, hogy néhány boldog lélek összeállt és szombat éjszaka dobolt a Borok utcájában a vedelés mellé, mivel a szervezett programok már véget értek. Mivel ez zavarólag hatott a lakókra és/vagy a szervezőkre, utóbbiak rendőri intézkedést kértek, a hatóság pedig fellépett. (Meg engedélyük sem volt a lármázóknak, azt most hagyjuk, hogy lehet-e spontán zenélve jól éreznie magát az embernek egy tömegrendezvényen, vagy most már akkor kibaszott rend van ebben az országban, hogy még a sorozatos orgazmushoz is nyolc darab pecsétes papír kell.)

Utóbbit sikerült látni, maradjunk annyiban, hogy súlyosan egyoldalú küzdelem volt, lévén a dobos brigád nem éppen a Partizán Belgrád szurkolói kemény magjából állt össze, ott még könnyű gyalogságnak sem vetették volna be őket.

És itt kezdődtek a bajok. Ha valaki azt gondolta, hogy 2013-ban,  az okos telefonok korszakában, egy  látogatott rendezvényen 7-8 embert körülbelül 200 méteren, bilincsbe verve el lehet úgy vezetni, hogy senki nem nyomja meg a play gombot, nos, az egy ultrabéna és tájékozatlan lúzer.

Továbbá: az sem teljesen normális, aki úgy vélte, hogy ha rendőri beavatkozást kér, akkor kedves és nyájas robotzsaruk  nyalókával vagy rozéfröccsel csalják el a dobolókat a hangszerek mellől, majd pedig a furgonnál közösen eléneklik a Nád a házam teteje népdalt, dubstep stílusban, majd hazamennek oszt jó hajnalt. A rendőr azért lett rendőr, mert egy parancsuralmi gépezetben kérdés nélkül megoldja az adott feladatot, a maga eszközeivel – szóval, ha Godzillát hívsz segítségül, akkor bizony benne van a pakliban, hogy a farkával lebassza a gyémánt szélkakast tornyodról.

Plusz, a kétajtós gardróbszekrény vs beállt művészlélek összecsapás annyira egyesélyes, hogy még az is utóbbinak szurkol, aki amúgy jogkövető állampolgár és elalvás előtt Pintér Sándorhoz imádkozik, amivel finoman utalnék, hogy nem biztos, hogy jégcsákánnyal kell szélvédőről havat kaparni.

Mindezek után az legnagyobb műmájer, aki azt hiszi, hogy nem lesz az esetből sajtócunami, és álmélkodva áll az események előtt, mint csecsemő a topless bárban. Majd két napon keresztül hetet-havat összehord, előbb kussol, majd elhatárolódik magától, majd szexi módon beszopatja a  rendőrséget is, folyamatosan leparasztozza a komplett magyar médiát gyakorlatilag azért, amit maga generált. Mindeközben bevallja, hogy szervezőként ködös sejtése sincs olyan alapvetésekről, mint csendrendelet, ami ugyebár nem vonatkozik a karneválra, és nagy boci szemekkel olyasféléket mond az eseményt kétségkívül felismerhetetlenné turbózó online portálokra, mint a Blöff elpusztíthatatlan orosz gyilkosa: hüjje fasz.

Hogy mindezt a harmadik napon, amikor már sikerült az összes kommunikációs öngólt belövöldözni, még meg is szakérti, mondván, hogy az eddigi hülyéken kívül a maradék is hülye az ügyben, nos, arra nehéz mit mondani. Legfeljebb azt: ha tüzet kérsz a sárkánytól, ne legyen nálad töltött benzines kanna.

Bácsi kérem, mi a francnak itt focizni?

Nem egyszerű nemzetközi porondon szerepelni, mondta a riporter.

Nem bzmg, felelte Stirlitz, és letette Walther típusú kézifegyverét, mert úriember nem kommandós, hogy izomból lövöldözzön plazma képernyőre, ráadásul minek is, ha hatása nincsen.

A Győr (és a többi übermájer magyar csapat) előbb meg lett ostromozva, aztán ádázul meg lett verve, nagyjából amiatt, mert a magyar színvonalhoz szokott – nyilván máshoz nem tudna, hiszen ezt a bajnokságot nyerte, hazai aranyérmet kapott. (Érted, hángérien, nem jurópien, az egy másik kategória)

Amikor aztán kimegy mindezzel az említett internacionalista közegbe, az körülbelül olyan feeling, mint amikor hazahozzuk a nápolyi utcán kedvező áron kedvező áron vásárolt ultramegagiga, az  űrállomás rádióforgalmazását is lejátszó, NASA-lehallgatós autós rádiót, és itthon kibontjuk a dobozt.

Jé, ez meg nem is az, hanem két kiló járólap

Pedig amúgy tök jól nézett ki, nyerőnek látszott, olyan marketinget kaptunk hozzá, hogy már eleve győztesnek éreztük magunkat. Aztán meg asszisztálunk ahhoz, amit mások saját bizniszként nyomatnak. Az olasz módihoz annyi a különbség, hogy itt néha-néha belecsurran némi közpénz, innét elvileg közünk lenne hozzá, ha az uralkodó rendszer éppen nem verné vasdoronggal a lakosság még gondolkodó részéből a polgári tudatot.

Két kupaégés között ugyebár papíron emelkedik a színvonal, non-paper vonalon pedig az új stadionok nőnek az égig, a 150 ezer darab utánpótlás korú ifjú labdarúgóról nem is beszélve, mert az utóbbi a sportlap kétoldalas cikk, futball-legendáink állnak a Magyarország térkép mellett, és minden településen legalább ötven fiatal futballozik.

Holnapra minden botswanai kunyhóban lesz egy kispályás magyar diákcsapat, onnét már csak idő kérdése, mikor forgatjuk meg a világot, ami tudva lévő, hogy egy bőrlabda az univerzum bal felső sarkában, és mi varrtuk, belülről.

A véres valóság ezzel szemben az, hogy az izraeli bajnok, a szerb ikszedik helyezett erőben, sebességben kétszer-háromszor annyit tud, a játékról nem is beszélek, mert csak sírni lehet a magyar hozzátett (vagy elvett) érték láttán.

Az izraeli lapok utólag valami cselt gyanítanak, hogy ennyire nem lehetünk gyengék, de muszáj kiábrándítani őket: nem trükk, ennyit tudunk kábé. Aki pedig ezek után még egyszer Puskást, meg magyar futballt emleget szakmai összefüggésben, és ennek a húgymeleg magyar dagonyának a tevékeny részese, azt ott helyben rúgják tökön huszonötször egy kőkeményre pumpált Artex-szel.

Erre fussa, ezt toljuk milliárdokkal, ezért fizetek – én galaktikus ökörbarom – edzőképzésre nem keveset, hogy aztán azzal szembesüljek, hogy a szerbek, a izraeliek meg a montenegróiak és fényévekkel jobbak.

Akkor vajon mit tanítanak, akiknek az egykori tanítványai ott ülnek az élvonal kispadjain, és csak helyi értéken érnek valamit, azonban az európai középvonal úgy megszopatja a csapataikat, mint paraszt a mesebeli Bervát?

Megmondom: azt, hogy a mérhetetlen sivár eredménytelenség ellenére tulajdonképpen királyok vagyunk. Az arcpirító helyzet ezzel szemben az, hogy Európában tulajdonképpen senkit nem érdekel a mennyei királyságunk, mert bárki megver bennünket, akinek van annyi agya meg pénze, hogy az átlagosnál gyorsabb kameruni szélsőt vegyen.

Szóval, ebből az aspektusból nézzük már az épülő stadionokat, a Mezőkövesd 400 milláját, a Puskás Akadémiát, azt a bús balfasz portugált, akinek öt edzőmeccs sem elég, hogy kitaláljon egy értelmes felállást, Csányit, akit két My little farm építgetése közben a futballt is virágoztatja, a Fradit és a többieket, mindenkit, aki ezt az izét generálja magának. Meg őszinte sajnálatunkra: nekünk is.

És közben énekeljük azt, hogy: Európa messze van, hű de nagyon messze.

Az önbránerezés tipikus esete

Ötezer-nyolcszázhatvankét alkalommal, offline módban, nem ctrl+c-vel, enkezünkkel leírjuk: TÖBBET NEM NÉZÜNK MAGYAR MECCSET. Még háttértévézésként sem, mert hajlamosak vagyunk felállni és becsörtetni a szobába, hogy mivan, mivan.

Nagy lófasz, az van.

A Honvédot hagynám, mert amikor a Celik kapusa előbb arcra borult az egyik tizenegyesnél, majd elhúzta a kezét egy helyezetlen lövésnél, akkor kigyullad a kis piros Nanebazmeg lámpa. Hogy ugyebár ezek vagy maguktól kretének, vagy nem – hát egyik sem felemelő opció.

Hanem a Videoton, az már valami.

A legjobban kistafírozott magyar csapat (úgy szeretik ugyebár a cégek, hogy nyomatják a lével, sőt, a léval) kiesik egy montenegrói nevelőegyesület ellen. Tetszik érteni, Crna Gora, aktuális balkáni felosztásban született ország, se hagyomány, se Puskás, de még csak Törőcsik sem, Felcsútjuk meg végképp nincsen, aztán a két meccs alapján simán lelépik Videotont.

Persze, lehet mondani, nem tudták, hogy mi az a NER, és fogalmuk se volt arról, hogy illetlenség kiejteni a magyar miniszterelnök kedvenc csapatát. Már az első meccsen jobban tolta az ellenfél, ráadásul valami hajmeresztő rossz felállásban és felfogásban játszott Fehérvár. Nem szakmáznék, mert ki vagyok én, de szerintem négy vonalvédő elé még két szervezni képtelen szűrőt rakni öt és feles sarkáról felső ficakba bombázott öngól, de legalább is teljes tanácstalanság.

Pénz van, arcosság van, körülmények vannak – akkor miért is nem lehet venni irányítót, bekket, bárkit,  akár átmeneti időre, legfeljebb nem nyolc, hanem tizenegy forinttal lesz drágább a benzin, ha már annyira fontos az EL, meg a magyar labdarúgás, úgy globál.

Ehelyett elmennek a srácok 2:1-et védeni gyakorlatilag ugyanabban a szerkezetben – vajon mitől működne idegenben, ami otthon is köhögött, mint egy fordítva összeszerelt Zsaporozec-motor. (Plusz még Kovácsot kiküldjük a vonal mellé, mert ott jó messze van a kaputól, nehogy lőni tudjon.)

Ha ezt az öngyilkos taktikát megyekettőben adja utasításba az edző, akkor először a csapatkapitány sújtja hátba egy vízben áztatott vietnámi gumipapuccsal, majd a tuti bukó után a közönség köti John Deere (az is magyar magyar, bazmeg, ha nem tudnád) után és körbevonszolja a határban, hogy kapjál már észbe, Murinnyo.

Ugyanis 2:1-es hazai győzelmet nem lehet visszavágón kibekkelni. Mint ahogy makkos cipőben, fehér zokniban, lila zakóban, teszkós szatyorral a kézben a büdös életben nem szedjük fel a buli legjobb nőjét.

De a Videoton azért megpróbálta. Pedig annyira alapvetés, hogy nem kell hozzá pro licence, elég pár meccset lehúzni szántóföld és krumpliágyás mellett, és akibe szorult némi spiritusz, az úgyis ráérez, mi az, ami működik, és mi az, ami már akkor döglött, amikor kigondolta.

Szóval, sikerült erőteljesen önbránerezni magunkat, ráadásul még az enyhén patchwork-os közvetítésből is átjött, hogy pár játékos tényleg nem vette komolyan az egészet és túllenne az egészen. Az nem volt tiszta, hogy miért is kellett lenézni az ellenfelet, mert egy darab okot nem tudtak volna felsorolni, a másik pedig, hogy ekkora pénzért illik maximumot nyújtani, bárkivel is kell összeakaszkodni.

Ha mégsem, akkor nagy baj van, nem részleteiben, hanem en bloc.

Nyócas

Asszem itt az ideje, hogy szabadságharcot hirdessünk az állam ellen, ok van rá körülbelül tízezer, azok közül konkrétan egy, hogy nem lehet autózni az országban.

Illetve lehet,  Budapest – Pécs, Budapest – Bécs illetve Budapest – Abbázia útvonalakon,  hacsak nem jön valami hat hete jelzett hóvihar, de akkor meg kivonulhat TEK, Viktor, Sándor és valahány név a naptárban, hogy megérdeklődje a jégbarlangokban rekedt utazóktól,  na aztán meg elhavaztunk, elhavaztunk így március idusán?

El vazze, felelik a népek hálásan, mert nagyon örülnek, ha valaki cirka 26 óra után egy tomfával vagy MP 5-ös csövével rájuk töri a Skoda Octavia ablakát.

Hanem hát amikor az ember nem autópálya mellé születik, nagyon van kurva nagy baj.

Ki kell hajtani az útra.

Már ha van, pontosan térképen feltüntették, hogy európai főútvonal halad erre (E66 – tudod, route szixszty szix, azon brékel Elvis meg Zoli, a Döglégy), ám de valóságban nincsen. Illetve ez sem igaz, ha  Hummerre tettél szert, akkor tök jó, hávaj az egész lét, na, az simán elmegy székely szekérúton meg a Dabróka után is.

Igaz, az előbbi pár fokkal jobb, haverok mondták is nyáron, amikor konkrétan rákérdeztem a merő gödörláncolat láttán, hogy ez mikor lesz javítva. Hát télen, traktor tolólappal meghúzza, oszt rögtön jobb lesz, mint a München – Berlin sztráda és öt hónapig lehet hasítani rajta.

Itt meg az első hóra beállunk, akár kezdő rendőrkutya a vadkenderesben, a telet tehát cseszhetjük, de tavasszal sem jobb a helyzet.

Az hagyján, hogy valamelyik szakparaszt már 60-as táblákat rakatott a nyomvályúk mellé, de az út darabjai időnként felszívódnak különféle féreglyukakban. A hatvan konkrétan arra jó, hogy lehessen szedni a 30 ezres hozzájárulást, az állam a szarból is pénzt csinál, jó sokat.

Szóval hajt a polgár (aki olyan hülye, hogy nem tudott autópálya mellé születni) és egyszer csak esik kocsistól fél métert, mert van ott egy kisebb völgy, tisztára olyan fíling, mint amikor a repülőgép kerül légörvénybe.

Dehát Hondát vettem, vazze, nem Airbust, az ugyanis böszme terjedelmes, nem fér be a kertbe, mert a többi sofőr visít, ha kitolatok vele az útra.

Szóval örvényből ki, egyszer csak hintázni kezd a gép, mert aszfaltnak nincs széle,  de meg a közepe is hiányzik, súlypont elszáll, négy gumi közül egy fogja a talajt – az randomszerű, hogy éppen melyik – , a többi csak pörög a semmiben. Akár a vurstli, ülsz, mint hülyegyerek a villogó kisautóban, tekergeted a kormányt, aztán azt hiszed, te vezetsz, pedig dehogy, az álmos főnök hajtja az egészet IFA-motorral.

Itt meg nézel bután, hogy dzsípiesz biztos levitt valami mezei útra, de nem, egyrészt nincsen globális izé, másrészt meg mindenki azon az egy sávon igyekszik közlekedni, ami négyből konkrétan használható.

Na itt van az a pont, amikor a legszelídebb buddhista galamblélek is Petőfi Sándorrá változik, kardot von, hogy le az überhülyékkel, akik csak adót tudnak szedni – de azt bazi sokat – viszont képtelenek tél-, lyuk-, hőségálló aszfaltot húzni legalább a fontosabb utakra.

De meg másra is szarnak, ha éppen nem az utak állapotából, más egyébből is leszűrhető, mit is gondol az állam a polgárairól.

Itt konkrétan azt, hogy rinyálj paraszt, hanem hajtsál, nyócas ez bazmeg, hiszen főútvonal ez, ájropai.

Az ja: ísztörn, de nagyon.

18+: mire megvénülünk

Nem értékelném az évértékelőt, mert egyrészt ki vagyok, másrészt kedvenc viccem sincsen, ha csak nem az, hogy hova ül a 120 kilós izomagyú gorilla a moziban, hát, ahova akar. De ez is csak azért jutott eszembe, mert elnéztem, hogy kik és hogyan rúgnak labdába a gazdaságban manapság (nem én, vazz), mivel kkv lennék magam is cégügyileg.

Gondolom, a hatalom azért van, hogy engem felvirágoztasson, nyílnék én mindenkinek, aki kellő méretű tőkeinjekcióval közeledik és full ganggal bök seggbe vele.

De nem szurkál, ahogy székelyek mondják, az baszik bökdösni, mindenesetre ilyen szempontból olvastam el az értékelést, hogy mi is következik, milyen idők jönnek rám, mint kutyára a sínautó.

De keine Panik: aranykor közeleg, naná, nem csak én, mint kkv borulok virágba, mint márciusi orgonabokor a klímaváltozás idején, hanem az ország, ami kifejezetten örvendetes, mert hogyan a fakk-ba néz ki, hogy én itten mennyasszony-csokor a többiek, meg elszáradt fenyőerdő.

Egyetlen probléma van – és most nem is az, hogy nem megy a beszédírónak Ottlik – hanem hát az idő.

Mert hogy már csak 18-at kell aludnia Csipke Józsikának és máris meglesz a Golden Age, fehér paripán playmate pedig felcsókol az álomból, hogy ne egyéb igét ragasszunk az igekötő után.

Év, vazze, érted, esztendő, year, goda, jahr, nem hónap.

Mert 2 vagy 4 még oké is lenne, bár rossebb se bekkel már annyit, láttuk az hova vezet, nagyjából sehova, olyan nincs, hogy bevédekezzük az ellenfél kapujába a labdát.

Illetve létezik, elméletben.

Szóval, azon se akadt fenn senki – de miért is akadna, hogy eszerint Viktor úgy gondolja még három ciklus és gatyába is rázta az országot, Nyugat addig széthanyatlik, azt az apróságot nem számítva, hogy éppen most készül USÁ-val kiegyezni, hogy mindez ne következzen be, és azok a csókák valamivel kisebb időintervallumban tolják.

Nekem amúgy nincsen problémám az egésszel, ki a tököm ne szeretne jó csapatban futballozni, főleg, ha szakmailag és anyagilag is megéri.

Csak az idő. A time, basszus, az gáz.

Hogy 66 leszek, kkv-m már májusi, virágzó gesztenyefasor, alkalmazottaim száma és az általuk termelt érték repíti az égbe GDP-t, innovatív vagyok, mint az állat, valami sokadrangú, Google nevű, valaha neves cég ügyvezetője hat hónap után befért hozzám konzultációra.

A Porschém villanymotorja magyar, gumija dunaújvárosi, kaszni Ózdon készült, futómű meg Lentiben, hogy stílszerű legyen.

Csak hát ketten támogatnak le irodából, hogy be tudjak ülni, de boldog vagyok, mert mennek a dolgok, a gép jó, az élet szép, ráadásul alig ad hangot alattam az aszfalt, na, az is magyar, közgépes.

Az emlékkör

Mivel nem sűrűn járok arra, csak nekem új a vicc: Kőszeg felől érkezve, a 11-es Huszár útról lefordulván, az Öntő utca és a Szent Imre herceg utcák kereszteződésében (szombathelyieknek: a Vadásznál) nem lehet balra kanyarodni.

Illetve lehet, de tettenérés esetén 30 rugó lesz, amit a gonosz összeesküvők ellen szüntelen szabadságharcoló pártunk és kormányunk eltesz, amiért a méla polgár emlékezetből vezet, és nem pedig a táblák alapján. Azt most hagyjuk, ha valaki itthon a kihelyezett eligazító rendszer próbálna közlekedni, akkor előbb gépjárművét, aztán magát szúrná tökön japán kézi karddal, mert egy négyzetméteren belül minimum tíz utasítás küldi el a gyanútlan autóst a vérbe, a Holdra és édes anyucikájába.

A magyar vezető immunis és rezisztens a táblákra, mint influenza vírus a tb által támogatott, de a haverok által gyártott vakcinára. Amivel nagyjából igaza is van, mert civilizált országban meg sem próbálják a főutak kátyúit 40-es meg  60-as sebességkorlátozással gyógyítani – innét kezdve nagyjából tök mindegy mi van kirakva az út mellé.

Az arra hajtó sofőrt előbb egy háromszögletű valami fogadja, hogy forgalmi rend változás következik, nyilván nem sztráda jön, mert az errefele olyan, mint Svájcban a kommunizmus: az opciója megvan, de a büdös életben nem lesz.

Mivel a város döntő része balra esik, ezért csak jobbra lehet kanyarodni, így aztán szabályosan eltekerjük a kormányt, leküzdjük a körforgalmat és úgy hasítunk a centrum fele, pénzünk is megmarad, szabály kiötlője is boldog, tett valami az emberiségért, még mindig jobb, mintha mondjuk kisállatokat kínozna a pincében titokban.

Van viszont itt egy apróság, mondaná Columbo hadnagy ballonkabátja.

Maga a körforgalom.

Az úgy született, hogy egy időben össze-vissza húzkodták a város körül – meg azon belül – a körgyűrűket, így találták ki, hogy Oladot összekötik a kőszegi úttal, meg az elkerülővel.

Két probléma állott elő: az Öntő utca, meg az Arborétum – egyik sem alkalmas igazából arra, hogy tehermentesítő útként szolgáljon, de az illetékesek becsületére legyen mondva: azért mindenáron megpróbálták átgyömöszölni mindkét verziót.

Azzal ne foglalkozzunk, hogy még egy iskolai atlaszon is látszott, hogy van arrafele egy zöld pacni, meg pár lakóház – ezek általában kizáró tényezők egy elkerülő út esetében,  hacsak nem valami übergrosses helyi király tette fel fele lányát és üvegszemét a projektre.

Mivel a fákat errefele ezerrel irtja a közút, a második változat tűnt sanszosabbnak (mamutfenyő, ammeg mi,  az csak félig növény, a másik fele meg már kihalt, érted, hö?), de megpróbálkoztak a helyi lakosság torkán is leapplikálni egy méretes bránert, hogy nem is lesz akkora forgalom, meg tök jó úgy élni, hogy nehézgépek zúgnak az utcán, néha meg a szobában, átrendezve a berendezést.

Hírlapíróként évekre megvolt a téma, komolyan bokszoltak a felek, aztán – szinte hihetetlen módon győzött a józan ész, és egyik útvonalat sem csatornázták bele a vérkeringésbe.

Viszont  lett egy csinos körforgalom (mert valamit építsünk már, ha nem is tudtuk bebetonozni az összes páfrányt), amolyan jelzésként, hogy az urak majdnem áttolták a nyomvonalat az adott területen, mert nagyon baró fákat és civileket szétszopatni, hiszen adott halmazok érdekérvényesítő képessége bőven a nulla alatt van. Olyan finom intés a polgároknak, hogy nincs elfeledve a cucc, addig meg keringjél vazze, mint a gólyafos, minek ugráltál annak idején, disznóparéj.

Az a drága jó illetékes, aki a jobbos köt. hal. irányt kitalálta, ebbe a körforgalomba tereli be a népeket, mondhatni teljesen azonosulva a nevezett képződmény alkotóinak világlátásával.

Így aztán, ki arra jár, futhat egy emlékkört, kár, hogy nem lehet pecsétet gyűjteni: aki százszor áthajt rajta, az részt vehet egy koncepciógyártó és észosztó értekezleten, amelynek a témája: a világegyetem feltöltése nettó hülyeséggel.

Metróhuzat

Bpesten két dolog biztos, ha alászáll a vonattal érkező emberfia a földalattira: drágább lett a jegy, és a metrószerelvények pont olyanok, mint a hetvenes években, amikor még az Utasellátó forgótányéros szendvics-automatája volt a magyar vendéglátás high-tech übercsúcsa, a Savaria expresszen pedig büfékocsi közlekedett.

Szóval, ez legalább konstans, olyannyira, hogy az alagútban lehetett simán idióta vámpír vs. vérfarkas relációra telepített amerikai gagyifilmet forgatni, továbbá bámuló gyermeket körbevezetni, hogy na öcsém, ilyen a metrófogantyú, amivel Hegedűs Peti bát úgy hátba dobták Fradi-meccsen, hogy rögtön lesántult és elveszítette az eszméletét.

Tök jó, mondja a gyermek, és ki az Hegedűs Peti bá – így megy ez, ha olyan korosztály kezd növekedni, amelyet digitális pórázon nevelgetnek, és azt hiszi, hogy a négy égtáj a like, share, comment és post – ebben a felállásban tökmindegy, hogy hol kel a Nap.

Na de: lenn minden megvan, ami volt, ezt szívjuk úgyis, az ország csöndesen konfitálódik a húsz-ötven-nyolcvan-százharminc évvel ezelőtti zsírjában, és körülbelül ott is tart mindenféle szempontból, ahol szerelvények: kurva mélyen.

Szóval, lemenetel előtt csekkolás, jegy megdrágult, a szokásos homeless-ek viszont ki vannak kordonozva a közterületről (a magánra meg nem mehetnek, mert olyan nincs nekik – ezt hívják alapvető kibaszásnak), manapság így szokás mindennel: vagy harcolnak ellene ezerrel, vagy kisöprik a fenébe, mondván, ha nem látjuk, akkor nincs is, probléma megoldva. Kicsit néphadsereges fíling, ott tolták másfél méteres tizedesek a menő csávót, hogy aztán majd ők leszedik vállról indíthatóval 10 ezer méterről a NATO-bombázót, de helyett csak tápos előfelvételiseket szopattak halálra, mert az ingyen volt és nem lőtt vissza.

Mondanám, hogy ezzel a szemléttel nagyjából sehova sem jutunk, de nem ez a topik, hanem a metró: a mozgólépcső reszelősen nyikorogva lekínlódja magát, állomás felújítva, amikor is rohadt nagy fehérség és villanás esik be a képbe.

Új a metró.

Ezmiez néz meghökkenten az ember, mint ifjú kereszténydemokrata aki Hoffmann Rózsa előadás helyett  Black Sabbath-koncertre kapott beutalót, hol a francban van a kék festékkel bevont magnyitogorszki acélból gyártott szerelvény? A csattogva dülöngélés, a sivító fékek, a szurkolás, hogy vazze, megállunk, vagy csak kettővel odébb fognak be bennünket, akkor is lángolva, mert mi utasok meg a közlekedési vállalat sülve-főve együtt vagyunk. És hová lesznek így a meccsek után drukkerek, amikor is több száz csalódott szurkoló dobog a mocskos békávé, sállálála ütemére, de a doboz azt is állja, mert nem zsírpapír, hanem vas. Hogyne bírná, orosz kaizen szerint készült: sztálingrádi gyártósorról le, aztán Berlinig kitart, gázolaj meg töltény van tajgányi, irány előre, más nem számít.

Hát, nincsen szétomló kékség. Van helyette valami szemét, kényelmes, csöndes nyugati, fogantyúk eltűntek, a környezet világos és barátságos, oda az orosz sztyeppei mélabú, hogy sohasem jön el, ami nem is volt. Meg a kötelező pesti, üveges tekintetekbe dermedő depresszió, aminek következtében minden utast simán be lehetett volna utalni az elmeosztályra, mert két vonaljegy felhasználása után nem csak az öngyilkosságra, hanem a terrorizmusra hajlamossá váltak – na ezért kellett TEK, öcsém, nehogy feljöjjön mami, aztán kirántsa retikülből az akciós tojásgránátot.

Ám semmi pánik, a másik oldalra baromi nagy csattogással, szikrákat hányva az eredeti, a védjegyes vonat zuhog be. Mindjárt ki is ájul belőle egy rakomány zombi, működik az agyba sújtásos rezgés, a kisugárzás, szóval itten harcol a múlt meg a jelen, ahogy ismerem a helyzetet, még pár hónap, és az új szerelvény is bekékül, megrozsdál, szétzuhan és olyan lesz, mint minden errefelé: reménytelenül vonal alatti. 

Úti flash

Két hóhelyzetügyi logisztika (kocsiról havat le, hókotró vissza, járdáról autóra, A kupacból B kupacba – illetékes helyre beültetett elvtársnak üzenem, hogy hó-jég attól nem olvad el, ha ráolvasod, hogy két-har-mad illetve osz-tály-ve-ze-tő, meg berreghetsz neki, hogy nerr-nerr) között Budapest. Három flash az útról.

Adkó-mackó

Minden hülye amcsi filmben a kelet-európai (különösen jugoszláv és csecsen) főgonosz borostával és Adidas retró mackófelsővel ellátott, hülye néző innét tudja, hogy akin sisak és egyenruha van, továbbá Alfa-Kilo-Bravo-Zulu körmondatban beszél az a fasza csávó, a tvoj maty kiejtésű, plazmát repesztő pillantású, melegítős csávó pedig a világbéke, sőt a világbéka esküdt ellensége.

Mint tudjuk, a film nem valóság, kivéve, ha saját mozidat nézed.

Nos, ehhez képest az M1-es infósztrádán konvojban húznak hazafele a délkelet-európai nepperek, tréleren a nyugati zsákmányállat-autók, sofőr szőrösebb, mint Bruce Willis, és Adidas-felsőben pakolja a gázpedált: kék, piros, zöld, aztán megint kék, kettő piros és egy rettenetzöld. Lehet,  hogy kevésbé kreatív csókák Bábolna és Zsámbék között írják a forgatókönyveket?

Zsilipkapu

Ha jól rémlik, akkor Ausztriában komoly vita arról, hogy ingyen vagy némi eurócentért vizelhessen az átutazó a benzinkutak vécéjében, hiába tisztes országban egységesen ügyelnek ilyenre, ahol a részletek rendben vannak, ott általában az egésszel sincs nagy gond. Itthon még elég random a dolog, általában szabad a pálya, mert aki már megáll, az általában vesz is valamit. Olyant viszont még nem láttam, hogy I. Deutsch Tamás sportminiszteri korszakából származó fémrudas, fizetős beléptető rendszer állja útját a népnek, már csak szekuritis csávó hiányzik a másodpercenkénti 45 mivanmivan felszóltással .  Tiszta stadionhangulat, ha lenne szotyiárus, vennék is tőle két csomaggal, egyiket vágnám is hozzá a virtuális partjelző asszisztenshez, mert az úgy autentikus meg baró, és fokozni is tudnám az utánozhatatlan bonyolultságú Em-té-ká rigmussal.

GOD-001

Már Bpest, átlagos magyaros suvadással és a szokásosnál kisebb forgalommal (ahogy a székelyek mondják: nyakon baszott bennünket a kríza, ami alatt a válság értendő), amikor jobbról előzve elsuhan egy ősöreg gépjármű, rajta a rendszám: GOD-002. Azóta sem hagy nyugodni, hogy a főnök 001-es verdája vajon milyen márka és évjárat lehet.