Ötezer-nyolcszázhatvankét alkalommal, offline módban, nem ctrl+c-vel, enkezünkkel leírjuk: TÖBBET NEM NÉZÜNK MAGYAR MECCSET. Még háttértévézésként sem, mert hajlamosak vagyunk felállni és becsörtetni a szobába, hogy mivan, mivan.
Nagy lófasz, az van.
A Honvédot hagynám, mert amikor a Celik kapusa előbb arcra borult az egyik tizenegyesnél, majd elhúzta a kezét egy helyezetlen lövésnél, akkor kigyullad a kis piros Nanebazmeg lámpa. Hogy ugyebár ezek vagy maguktól kretének, vagy nem – hát egyik sem felemelő opció.
Hanem a Videoton, az már valami.
A legjobban kistafírozott magyar csapat (úgy szeretik ugyebár a cégek, hogy nyomatják a lével, sőt, a léval) kiesik egy montenegrói nevelőegyesület ellen. Tetszik érteni, Crna Gora, aktuális balkáni felosztásban született ország, se hagyomány, se Puskás, de még csak Törőcsik sem, Felcsútjuk meg végképp nincsen, aztán a két meccs alapján simán lelépik Videotont.
Persze, lehet mondani, nem tudták, hogy mi az a NER, és fogalmuk se volt arról, hogy illetlenség kiejteni a magyar miniszterelnök kedvenc csapatát. Már az első meccsen jobban tolta az ellenfél, ráadásul valami hajmeresztő rossz felállásban és felfogásban játszott Fehérvár. Nem szakmáznék, mert ki vagyok én, de szerintem négy vonalvédő elé még két szervezni képtelen szűrőt rakni öt és feles sarkáról felső ficakba bombázott öngól, de legalább is teljes tanácstalanság.
Pénz van, arcosság van, körülmények vannak – akkor miért is nem lehet venni irányítót, bekket, bárkit, akár átmeneti időre, legfeljebb nem nyolc, hanem tizenegy forinttal lesz drágább a benzin, ha már annyira fontos az EL, meg a magyar labdarúgás, úgy globál.
Ehelyett elmennek a srácok 2:1-et védeni gyakorlatilag ugyanabban a szerkezetben – vajon mitől működne idegenben, ami otthon is köhögött, mint egy fordítva összeszerelt Zsaporozec-motor. (Plusz még Kovácsot kiküldjük a vonal mellé, mert ott jó messze van a kaputól, nehogy lőni tudjon.)
Ha ezt az öngyilkos taktikát megyekettőben adja utasításba az edző, akkor először a csapatkapitány sújtja hátba egy vízben áztatott vietnámi gumipapuccsal, majd a tuti bukó után a közönség köti John Deere (az is magyar magyar, bazmeg, ha nem tudnád) után és körbevonszolja a határban, hogy kapjál már észbe, Murinnyo.
Ugyanis 2:1-es hazai győzelmet nem lehet visszavágón kibekkelni. Mint ahogy makkos cipőben, fehér zokniban, lila zakóban, teszkós szatyorral a kézben a büdös életben nem szedjük fel a buli legjobb nőjét.
De a Videoton azért megpróbálta. Pedig annyira alapvetés, hogy nem kell hozzá pro licence, elég pár meccset lehúzni szántóföld és krumpliágyás mellett, és akibe szorult némi spiritusz, az úgyis ráérez, mi az, ami működik, és mi az, ami már akkor döglött, amikor kigondolta.
Szóval, sikerült erőteljesen önbránerezni magunkat, ráadásul még az enyhén patchwork-os közvetítésből is átjött, hogy pár játékos tényleg nem vette komolyan az egészet és túllenne az egészen. Az nem volt tiszta, hogy miért is kellett lenézni az ellenfelet, mert egy darab okot nem tudtak volna felsorolni, a másik pedig, hogy ekkora pénzért illik maximumot nyújtani, bárkivel is kell összeakaszkodni.
Ha mégsem, akkor nagy baj van, nem részleteiben, hanem en bloc.