Illetve lehet,  Budapest – Pécs, Budapest – Bécs illetve Budapest – Abbázia útvonalakon,  hacsak nem jön valami hat hete jelzett hóvihar, de akkor meg kivonulhat TEK, Viktor, Sándor és valahány név a naptárban, hogy megérdeklődje a jégbarlangokban rekedt utazóktól,  na aztán meg elhavaztunk, elhavaztunk így március idusán?

El vazze, felelik a népek hálásan, mert nagyon örülnek, ha valaki cirka 26 óra után egy tomfával vagy MP 5-ös csövével rájuk töri a Skoda Octavia ablakát.

Hanem hát amikor az ember nem autópálya mellé születik, nagyon van kurva nagy baj.

Ki kell hajtani az útra.

Már ha van, pontosan térképen feltüntették, hogy európai főútvonal halad erre (E66 – tudod, route szixszty szix, azon brékel Elvis meg Zoli, a Döglégy), ám de valóságban nincsen. Illetve ez sem igaz, ha  Hummerre tettél szert, akkor tök jó, hávaj az egész lét, na, az simán elmegy székely szekérúton meg a Dabróka után is.

Igaz, az előbbi pár fokkal jobb, haverok mondták is nyáron, amikor konkrétan rákérdeztem a merő gödörláncolat láttán, hogy ez mikor lesz javítva. Hát télen, traktor tolólappal meghúzza, oszt rögtön jobb lesz, mint a München – Berlin sztráda és öt hónapig lehet hasítani rajta.

Itt meg az első hóra beállunk, akár kezdő rendőrkutya a vadkenderesben, a telet tehát cseszhetjük, de tavasszal sem jobb a helyzet.

Az hagyján, hogy valamelyik szakparaszt már 60-as táblákat rakatott a nyomvályúk mellé, de az út darabjai időnként felszívódnak különféle féreglyukakban. A hatvan konkrétan arra jó, hogy lehessen szedni a 30 ezres hozzájárulást, az állam a szarból is pénzt csinál, jó sokat.

Szóval hajt a polgár (aki olyan hülye, hogy nem tudott autópálya mellé születni) és egyszer csak esik kocsistól fél métert, mert van ott egy kisebb völgy, tisztára olyan fíling, mint amikor a repülőgép kerül légörvénybe.

Dehát Hondát vettem, vazze, nem Airbust, az ugyanis böszme terjedelmes, nem fér be a kertbe, mert a többi sofőr visít, ha kitolatok vele az útra.

Szóval örvényből ki, egyszer csak hintázni kezd a gép, mert aszfaltnak nincs széle,  de meg a közepe is hiányzik, súlypont elszáll, négy gumi közül egy fogja a talajt – az randomszerű, hogy éppen melyik – , a többi csak pörög a semmiben. Akár a vurstli, ülsz, mint hülyegyerek a villogó kisautóban, tekergeted a kormányt, aztán azt hiszed, te vezetsz, pedig dehogy, az álmos főnök hajtja az egészet IFA-motorral.

Itt meg nézel bután, hogy dzsípiesz biztos levitt valami mezei útra, de nem, egyrészt nincsen globális izé, másrészt meg mindenki azon az egy sávon igyekszik közlekedni, ami négyből konkrétan használható.

Na itt van az a pont, amikor a legszelídebb buddhista galamblélek is Petőfi Sándorrá változik, kardot von, hogy le az überhülyékkel, akik csak adót tudnak szedni – de azt bazi sokat – viszont képtelenek tél-, lyuk-, hőségálló aszfaltot húzni legalább a fontosabb utakra.

De meg másra is szarnak, ha éppen nem az utak állapotából, más egyébből is leszűrhető, mit is gondol az állam a polgárairól.

Itt konkrétan azt, hogy rinyálj paraszt, hanem hajtsál, nyócas ez bazmeg, hiszen főútvonal ez, ájropai.

Az ja: ísztörn, de nagyon.

Illetve lehet, de tettenérés esetén 30 rugó lesz, amit a gonosz összeesküvők ellen szüntelen szabadságharcoló pártunk és kormányunk eltesz, amiért a méla polgár emlékezetből vezet, és nem pedig a táblák alapján. Azt most hagyjuk, ha valaki itthon a kihelyezett eligazító rendszer próbálna közlekedni, akkor előbb gépjárművét, aztán magát szúrná tökön japán kézi karddal, mert egy négyzetméteren belül minimum tíz utasítás küldi el a gyanútlan autóst a vérbe, a Holdra és édes anyucikájába.

A magyar vezető immunis és rezisztens a táblákra, mint influenza vírus a tb által támogatott, de a haverok által gyártott vakcinára. Amivel nagyjából igaza is van, mert civilizált országban meg sem próbálják a főutak kátyúit 40-es meg  60-as sebességkorlátozással gyógyítani – innét kezdve nagyjából tök mindegy mi van kirakva az út mellé.

Az arra hajtó sofőrt előbb egy háromszögletű valami fogadja, hogy forgalmi rend változás következik, nyilván nem sztráda jön, mert az errefele olyan, mint Svájcban a kommunizmus: az opciója megvan, de a büdös életben nem lesz.

Mivel a város döntő része balra esik, ezért csak jobbra lehet kanyarodni, így aztán szabályosan eltekerjük a kormányt, leküzdjük a körforgalmat és úgy hasítunk a centrum fele, pénzünk is megmarad, szabály kiötlője is boldog, tett valami az emberiségért, még mindig jobb, mintha mondjuk kisállatokat kínozna a pincében titokban.

Van viszont itt egy apróság, mondaná Columbo hadnagy ballonkabátja.

Maga a körforgalom.

Az úgy született, hogy egy időben össze-vissza húzkodták a város körül – meg azon belül – a körgyűrűket, így találták ki, hogy Oladot összekötik a kőszegi úttal, meg az elkerülővel.

Két probléma állott elő: az Öntő utca, meg az Arborétum – egyik sem alkalmas igazából arra, hogy tehermentesítő útként szolgáljon, de az illetékesek becsületére legyen mondva: azért mindenáron megpróbálták átgyömöszölni mindkét verziót.

Azzal ne foglalkozzunk, hogy még egy iskolai atlaszon is látszott, hogy van arrafele egy zöld pacni, meg pár lakóház – ezek általában kizáró tényezők egy elkerülő út esetében,  hacsak nem valami übergrosses helyi király tette fel fele lányát és üvegszemét a projektre.

Mivel a fákat errefele ezerrel irtja a közút, a második változat tűnt sanszosabbnak (mamutfenyő, ammeg mi,  az csak félig növény, a másik fele meg már kihalt, érted, hö?), de megpróbálkoztak a helyi lakosság torkán is leapplikálni egy méretes bránert, hogy nem is lesz akkora forgalom, meg tök jó úgy élni, hogy nehézgépek zúgnak az utcán, néha meg a szobában, átrendezve a berendezést.

Hírlapíróként évekre megvolt a téma, komolyan bokszoltak a felek, aztán – szinte hihetetlen módon győzött a józan ész, és egyik útvonalat sem csatornázták bele a vérkeringésbe.

Viszont  lett egy csinos körforgalom (mert valamit építsünk már, ha nem is tudtuk bebetonozni az összes páfrányt), amolyan jelzésként, hogy az urak majdnem áttolták a nyomvonalat az adott területen, mert nagyon baró fákat és civileket szétszopatni, hiszen adott halmazok érdekérvényesítő képessége bőven a nulla alatt van. Olyan finom intés a polgároknak, hogy nincs elfeledve a cucc, addig meg keringjél vazze, mint a gólyafos, minek ugráltál annak idején, disznóparéj.

Az a drága jó illetékes, aki a jobbos köt. hal. irányt kitalálta, ebbe a körforgalomba tereli be a népeket, mondhatni teljesen azonosulva a nevezett képződmény alkotóinak világlátásával.

Így aztán, ki arra jár, futhat egy emlékkört, kár, hogy nem lehet pecsétet gyűjteni: aki százszor áthajt rajta, az részt vehet egy koncepciógyártó és észosztó értekezleten, amelynek a témája: a világegyetem feltöltése nettó hülyeséggel.