Illetve lehet,  Budapest – Pécs, Budapest – Bécs illetve Budapest – Abbázia útvonalakon,  hacsak nem jön valami hat hete jelzett hóvihar, de akkor meg kivonulhat TEK, Viktor, Sándor és valahány név a naptárban, hogy megérdeklődje a jégbarlangokban rekedt utazóktól,  na aztán meg elhavaztunk, elhavaztunk így március idusán?

El vazze, felelik a népek hálásan, mert nagyon örülnek, ha valaki cirka 26 óra után egy tomfával vagy MP 5-ös csövével rájuk töri a Skoda Octavia ablakát.

Hanem hát amikor az ember nem autópálya mellé születik, nagyon van kurva nagy baj.

Ki kell hajtani az útra.

Már ha van, pontosan térképen feltüntették, hogy európai főútvonal halad erre (E66 – tudod, route szixszty szix, azon brékel Elvis meg Zoli, a Döglégy), ám de valóságban nincsen. Illetve ez sem igaz, ha  Hummerre tettél szert, akkor tök jó, hávaj az egész lét, na, az simán elmegy székely szekérúton meg a Dabróka után is.

Igaz, az előbbi pár fokkal jobb, haverok mondták is nyáron, amikor konkrétan rákérdeztem a merő gödörláncolat láttán, hogy ez mikor lesz javítva. Hát télen, traktor tolólappal meghúzza, oszt rögtön jobb lesz, mint a München – Berlin sztráda és öt hónapig lehet hasítani rajta.

Itt meg az első hóra beállunk, akár kezdő rendőrkutya a vadkenderesben, a telet tehát cseszhetjük, de tavasszal sem jobb a helyzet.

Az hagyján, hogy valamelyik szakparaszt már 60-as táblákat rakatott a nyomvályúk mellé, de az út darabjai időnként felszívódnak különféle féreglyukakban. A hatvan konkrétan arra jó, hogy lehessen szedni a 30 ezres hozzájárulást, az állam a szarból is pénzt csinál, jó sokat.

Szóval hajt a polgár (aki olyan hülye, hogy nem tudott autópálya mellé születni) és egyszer csak esik kocsistól fél métert, mert van ott egy kisebb völgy, tisztára olyan fíling, mint amikor a repülőgép kerül légörvénybe.

Dehát Hondát vettem, vazze, nem Airbust, az ugyanis böszme terjedelmes, nem fér be a kertbe, mert a többi sofőr visít, ha kitolatok vele az útra.

Szóval örvényből ki, egyszer csak hintázni kezd a gép, mert aszfaltnak nincs széle,  de meg a közepe is hiányzik, súlypont elszáll, négy gumi közül egy fogja a talajt – az randomszerű, hogy éppen melyik – , a többi csak pörög a semmiben. Akár a vurstli, ülsz, mint hülyegyerek a villogó kisautóban, tekergeted a kormányt, aztán azt hiszed, te vezetsz, pedig dehogy, az álmos főnök hajtja az egészet IFA-motorral.

Itt meg nézel bután, hogy dzsípiesz biztos levitt valami mezei útra, de nem, egyrészt nincsen globális izé, másrészt meg mindenki azon az egy sávon igyekszik közlekedni, ami négyből konkrétan használható.

Na itt van az a pont, amikor a legszelídebb buddhista galamblélek is Petőfi Sándorrá változik, kardot von, hogy le az überhülyékkel, akik csak adót tudnak szedni – de azt bazi sokat – viszont képtelenek tél-, lyuk-, hőségálló aszfaltot húzni legalább a fontosabb utakra.

De meg másra is szarnak, ha éppen nem az utak állapotából, más egyébből is leszűrhető, mit is gondol az állam a polgárairól.

Itt konkrétan azt, hogy rinyálj paraszt, hanem hajtsál, nyócas ez bazmeg, hiszen főútvonal ez, ájropai.

Az ja: ísztörn, de nagyon.