Illetve lehet, de tettenérés esetén 30 rugó lesz, amit a gonosz összeesküvők ellen szüntelen szabadságharcoló pártunk és kormányunk eltesz, amiért a méla polgár emlékezetből vezet, és nem pedig a táblák alapján. Azt most hagyjuk, ha valaki itthon a kihelyezett eligazító rendszer próbálna közlekedni, akkor előbb gépjárművét, aztán magát szúrná tökön japán kézi karddal, mert egy négyzetméteren belül minimum tíz utasítás küldi el a gyanútlan autóst a vérbe, a Holdra és édes anyucikájába.

A magyar vezető immunis és rezisztens a táblákra, mint influenza vírus a tb által támogatott, de a haverok által gyártott vakcinára. Amivel nagyjából igaza is van, mert civilizált országban meg sem próbálják a főutak kátyúit 40-es meg  60-as sebességkorlátozással gyógyítani – innét kezdve nagyjából tök mindegy mi van kirakva az út mellé.

Az arra hajtó sofőrt előbb egy háromszögletű valami fogadja, hogy forgalmi rend változás következik, nyilván nem sztráda jön, mert az errefele olyan, mint Svájcban a kommunizmus: az opciója megvan, de a büdös életben nem lesz.

Mivel a város döntő része balra esik, ezért csak jobbra lehet kanyarodni, így aztán szabályosan eltekerjük a kormányt, leküzdjük a körforgalmat és úgy hasítunk a centrum fele, pénzünk is megmarad, szabály kiötlője is boldog, tett valami az emberiségért, még mindig jobb, mintha mondjuk kisállatokat kínozna a pincében titokban.

Van viszont itt egy apróság, mondaná Columbo hadnagy ballonkabátja.

Maga a körforgalom.

Az úgy született, hogy egy időben össze-vissza húzkodták a város körül – meg azon belül – a körgyűrűket, így találták ki, hogy Oladot összekötik a kőszegi úttal, meg az elkerülővel.

Két probléma állott elő: az Öntő utca, meg az Arborétum – egyik sem alkalmas igazából arra, hogy tehermentesítő útként szolgáljon, de az illetékesek becsületére legyen mondva: azért mindenáron megpróbálták átgyömöszölni mindkét verziót.

Azzal ne foglalkozzunk, hogy még egy iskolai atlaszon is látszott, hogy van arrafele egy zöld pacni, meg pár lakóház – ezek általában kizáró tényezők egy elkerülő út esetében,  hacsak nem valami übergrosses helyi király tette fel fele lányát és üvegszemét a projektre.

Mivel a fákat errefele ezerrel irtja a közút, a második változat tűnt sanszosabbnak (mamutfenyő, ammeg mi,  az csak félig növény, a másik fele meg már kihalt, érted, hö?), de megpróbálkoztak a helyi lakosság torkán is leapplikálni egy méretes bránert, hogy nem is lesz akkora forgalom, meg tök jó úgy élni, hogy nehézgépek zúgnak az utcán, néha meg a szobában, átrendezve a berendezést.

Hírlapíróként évekre megvolt a téma, komolyan bokszoltak a felek, aztán – szinte hihetetlen módon győzött a józan ész, és egyik útvonalat sem csatornázták bele a vérkeringésbe.

Viszont  lett egy csinos körforgalom (mert valamit építsünk már, ha nem is tudtuk bebetonozni az összes páfrányt), amolyan jelzésként, hogy az urak majdnem áttolták a nyomvonalat az adott területen, mert nagyon baró fákat és civileket szétszopatni, hiszen adott halmazok érdekérvényesítő képessége bőven a nulla alatt van. Olyan finom intés a polgároknak, hogy nincs elfeledve a cucc, addig meg keringjél vazze, mint a gólyafos, minek ugráltál annak idején, disznóparéj.

Az a drága jó illetékes, aki a jobbos köt. hal. irányt kitalálta, ebbe a körforgalomba tereli be a népeket, mondhatni teljesen azonosulva a nevezett képződmény alkotóinak világlátásával.

Így aztán, ki arra jár, futhat egy emlékkört, kár, hogy nem lehet pecsétet gyűjteni: aki százszor áthajt rajta, az részt vehet egy koncepciógyártó és észosztó értekezleten, amelynek a témája: a világegyetem feltöltése nettó hülyeséggel.